New York után a napokban Moszkvában is bemutatták Gyenyisz Macujev Liszt-CD-jét. A fiatal orosz zongoraművész október 22-én, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján három Liszt-versenyművet játszott Budapesten, a Művészetek Palotájában. A moszkvai lemezbemutatón Gyenyisz Macujev elmondta - írta a lenta.ru honlap -, hogy pályája kezdete óta kedvenc zeneszerzője Liszt Ferenc. Az történt ugyanis, hogy 1998-ban, amikor a Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt elindult, a döntőben a Rahmanyinov-mű helyett Liszt első zongoraversenyét játszotta és egyértelmű győzelmet aratott. "Hihetetlen jelenség volt, egészen más, mit amilyennek a legtöbb ember látja. A virtuóz felületes bélyegét ragasztották rá. A Haláltáncot különös, furcsa zenének tartják, én viszont az egyik legunikálisabb opusznak tartom, rendkívüli energiájú alkotásnak. Lisztnek több művét alábecsülik. Nem akarom bebizonyítani, hogy milyen mély zeneszerző. Egyszerűen csak ajánlom: hallgassák Lisztet!" - olvasható a világjáró zongorista honlapján. A CD-re a Macujev karrierjét elindító első zongoraverseny és a Haláltánc került. A Moszkvai Konzervatórium nagytermében rögzített felvételen a Mihail Pletnyov vezette Orosz Nemzeti Zenekar kíséri a zongoristát. Az Orpheus című szimfonikus költemény és a Hősi elégia szól még a lemezről. A CD hangmérnöke a kétszeres Grammy-díjas Philip Nidel volt.
Hozzászólás:
















