Harmadszor foglalta el az Oroszországi Föderáció államfői posztját Vlagyimir Putyin, aki hétfőn a moszkvai Kremlben letette a hivatali esküt. A színpompás esemény, amellyel kezdetét vette Vlagyimir Putyin harmadik, ezúttal hatéves elnöki megbízatása, közel háromezer, elsősorban hazai meghívott jelenlétében zajlott le. A végrehajtó hatalom, a politika, a tudományos, a kulturális szféra és a közélet számos képviselője között megjelent Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke is. Meghívást kapott Naina Jelcina, Borisz Jelcin néhai elnök felesége is. A külföldi meghívottak között látható volt Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök és Gerhard Schröder egykori német kancellár. A díszes ceremóniát a Kreml emlékezetessé kívánta tenni, nem sajnálva a költségeket. Az elnöki beiktatás helyszíne a Nagy Kreml-palota volt. Előbb az állami és az elnöki zászlót vitték be elnöki díszőrség katonái az aranydíszítéstől csillogó András terembe, az orosz cárok egykori tróntermébe, majd az elnöki jelképeket és az alkotmányt helyezték el a terem központi helyén. Vlagyimir Putyin a kormány épületéből hajtatott át a Kremlhez, ahol a Kreml parancsnoka fogadta, és pontosan délben lépett be az András terembe. Az új államfő beiktatását Vlagyimir Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke jelentette be, majd Putyin az alkotmány példányára helyezve kezét letette az orosz államfői esküt.
Elnökválasztás 2012
Vlagyimir Putyin újra Oroszország élén
- 2012 május 07
- MTI
Történelmi esemény - Putyin harmadik elnöki ciklusa kezdődik hétfőn
- 2012 május 04
- MTI
Vlagyimir Putyin harmadik elnöki beiktatását történelmi eseménynek tekintik Moszkvában. A Kreml az utóbbi idők egyik legjelentősebb politikai eseményévé emeli az orosz államfő hétfői beiktatását hivatalába. A ceremóniát egyszerre hat országos televízió közvetíti. Dmitrij Medvegyev négy évvel ezelőtti beiktatását három csatorna sugározta élőben. A Pervij kanal (Első csatorna) hétfőn negyed tíztől élőben számol be a Kremlben folyó készülődésről. A stúdióban politológusok, társadalomkutatók és a kulturális élet képviselői vitatják meg az előző elnöki ciklust és számolnak be a várakozásokról. Az NTV csatorna a beiktatás estéjén mutatja be az ARD német televízió filmjét a harmadszor is államfővé váló orosz politikusról "Én Putyin vagyok. A portré" címmel. A Lifenews.ru internetes portál kormányzati forrásból megtudta, hogy az orosz államfő beiktatására olyan hírességek is eljönnek, mint Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó, színész, de itt lesz Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő és Gerhard Schröder volt német kancellár is.
Módosítás dátuma: 2012. május 04. péntek, 18:49
Izvesztyija: Húszmillió rubelbe kerül Putyin elnök beiktatása
- 2012 április 26
- MTI
Húszmillió rubelbe (140 millió forintba) kerül Vlagyimir Putyin megválasztott orosz államfő beiktatási ünnepsége - írta csütörtökön az Izvesztyija című orosz lap internetes oldalán. A beszámoló szerint már nagyban folyik a készülődés a május 7-ei eseményre. Mint a lapnak a Kreml egyik magas rangú illetékese elmondta, a beiktatási menetében a korábbiakhoz képest változás nem várható. "Franciaországban száz éve vannak ilyen szertartások, Oroszországban csupán tíz éve. Hagyományt szeretnénk teremteni, ezért gyakorlatilag semmit sem változtatunk" - mondta. Már összeállították a meghívandó vendégek listáját, akik a Nagy Kreml-palota három nagy termében kísérik figyelemmel az eseményt. Ott lesznek a Putyin által kinevezett emberek, a törvényhozás ellenzéki pártjainak vezetői, az elnökválasztáson indult jelöltek, akárcsak Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első, egyben utolsó elnöke. Mindenki, aki számít a politikában - mondta a tisztviselő, aki hozzátette, hogy a parlamenten kívüli ellenzék vezérei nem lesznek jelen.
Módosítás dátuma: 2012. április 26. csütörtök, 11:36
Obama az elnöki különgépről hívta fel Putyint
- 2012 március 10
- MTI
Barack Obama amerikai elnök felhívta Vlagyimir Putyin megválasztott orosz elnököt, hogy gratuláljon neki az orosz elnökválasztáson elért minapi győzelméhez - közölte a washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint péntek este kiadott közleményében. Obama kora délután hívta fel Putyint az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetéről, amellyel Virginia államba utazott. Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két vezető között a vasárnap megtartott orosz elnökválasztás óta. Az amerikai közlemény szerint Obama kiemelte az amerikai-orosz kapcsolatokban Dmitrij Medvegyev elnökkel az elmúlt három év során elért eredményeket, beleértve az Afganisztánnal kapcsolatos együttműködést, a START-egyezmény megkötését és ratifikálását, Oroszország meghívását a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) és az Iránnal kapcsolatos együttműködést. "Obama elnök és Putyin megválasztott elnök egyetértett abban, hogy a kapcsolatok sikeres újraindítására építeni kell az elkövetkező években"- hangzott a kommüniké. Obama közölte: várja, hogy Putyin vendéglátója lehessen a G8-csoport májusban megrendezendő, Camp David-i csúcstalálkozóján. A két vezető áttekintette a jövőbeni együttműködés területeit, beleértve a kereskedelmi és a befektetési kapcsolatoknak az Oroszország még függőben lévő WTO-tagságából eredő erősítését.
Módosítás dátuma: 2012. március 10. szombat, 14:51
Szakértő: Putyin megérdemli a rokonszenvünket
- 2012 március 08
- MTI
A vasárnapi elnökválasztások győztese, Vlagyimir Putyin orosz kormányfő "megérdemli a rokonszenvünket, hiszen a világ talán legnehezebb állását nyerte el" - idézte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Fjodor Lukjanov külpolitikai szakértőt csütörtökön. A Rosszija v globalnoj polityike (Oroszország a globális politikában) című kiadvány főszerkesztője szerint Putyinnak keményebben kellett küzdenie a győzelemért, mint korábban bármikor. A miniszterelnök pedig állta a sarat, és a politikai változást követelő tüntetésekre amerikai stílusú kampánnyal válaszolt, amelynek során bejárta az országot, számos társadalmi szervezet képviselőjével találkozott, cikkeket írt a legégetőbb kérdésekről, és a nyilvánosság kihasználásával képes volt mozgósítani támogatóit. Az erőfeszítések eredménye a felmérésekben is meglátszott: az elmúlt két hónapban heti 2 százalékkal nőtt Putyin támogatottsága - írta Lukjanov. A tüntetések következtében pedig még azok is elmentek Putyinra szavazni, akik egyébként a kormányfő biztos győzelmének tudatában otthon maradtak volna. A győzelmi mámort azonban hamarosan a kijózanodásnak kell követnie, a hatalmas kihívásokkal szembenézve Putyin nem örülhet sokáig, ha nem akarja, hogy a körmére égjen a munka.
Módosítás dátuma: 2012. március 08. csütörtök, 22:01



















