OroszHírek.hu

Hírlevél:
Back Bulvár


Bulvár

Az internet az orosz mozi halála

Just Added

moziAz internet az orosz mozi halála - hangzott el egy moszkvai sajtóbeszélgetésen. Oroszországban naponta legalább 18 millióan töltenek le filmeket a kalózhálózatokról. A világ illegális internetes letöltő hálózatainak 40 százaléka Oroszországban és Ukrajnában működik - panaszkodott Anatolij Makszimov producer azon a sajtóbeszélgetésen, amelynek témája az orosz filmgyártás helyzete volt. A torrenteken (megosztott gyorsletöltés) kívül számos oldal kínál letöltést a számítógépes világhálón - tette hozzá Makszimov, aki azt is nehezményezte, hogy az orosz filmszínházakban nem működik az elektronikus jegyrendszer, a mozik lenyelik a bevételek felét a gyártók elől. Szerinte még korai lenne az orosz filmgyártás győzelméről beszélni, legfeljebb arról, hogy - mint mondta - "a földről sikerült térdre feltápászkodni". 2010-ben 250 millió rubel (1 milliárd 750     millió forintnyi) támogatást kaptak a különböző orosz filmgyártó cégek. A támogatással készített filmek közül 2011-ben elsősorban a komédiákra voltak kíváncsiak a nézők. Idén, a januári ünnepek alatt a legtöbben a Viszockijról készült filmet nézték meg a mozikban, valamint a Karácsonyfák című romantikus film második részét és a középkori hősöket felelevenítő humoros rajzfilmsorozat legújabb alkotását Ivan cárevicsről és a szürke farkasról.

Bővebben...

Oroszul fog énekelni Tompos Kátya

Tompos KátyaElőször ad itthon újévi koncertet a világjáró zenekar, a Budapest Klezmer Band. A program vasárnap este nyolc órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban, az együttes vendége Tompos Kátya lesz. "Rendhagyó koncert lesz, még sosem játszottunk január elsején, de amikor a felkérés érkezett, úgy láttam, érdemes belevágni. Nem szeretem a kifejezést, de most valóban sztárvendéggel lépünk színpadra, Tompos Kátyával - mondta el Jávori Ferenc, Fegya az MTI-nek. - Kátya remek színésznő, emellett kitűnően énekel, és anyanyelvi színvonalon beszél oroszul." Mint az együttes alapító-vezetője hozzátette, Tompos Kátya orosz tudására építve oroszul hangzanak el világslágerek és klezmerelégiák. Szünet nélkül kétórásra tervezik a műsort, de a közönség dönti el, hogy végül is mikor fejezik be a koncertet, a hangulattól és a ráadásszámoktól függően. Jávori Fegya megjegyezte, a Budapesti Operettszínházban továbbra is nagy siker a Menyasszonytánc című klezmeroperett, többször játszották decemberben, és 2012-ben is látható lesz. Megjelent és népszerű a Pannon dalok című CD is, amelyen Rost Andrea egyebek között klezmerdalokat is énekel a zenekar kíséretével.

Bővebben...

Elhunyt Nina Mula albán operaénekesnő

Nyolcvanadik születésnapja, november 23. után egy hónappal elhunyt Nina Mula, a tiranai opera szólistája, többszörösen kitüntetett művész és zenepedagógus - adták hírül az albán honlapok. Nina Mula energikus asszony, az elkötelezett művész modellje volt. Oroszországban született 1931-ben, 18 évesen fölvették a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumba, ahol 1950 és 1955 között tanult énekelni. Ott ismerkedett meg Avni Mula albán tenoristával, zeneszerzővel, akihez 1957-ben feleségül ment és Albániába költözött vele. A tiranai operaház vezető szopránja lett, énekelt többek között az Anyegin, A sevillai borbély, a Figaró házassága, a Carmen, a Bohémélet, valamint a Mrika és a Szkander bég című albán operákban. Nina Mula az Operaházból való nyugdíjazása után élete utolsó napjaiig tanította a fiatal operaénekes generációt. Többszörösen elismert művész, többek között a Művészet lovagja kitüntetés birtokosa. Az énekesnőt a Tiranai Opera előcsarnokában ravatalozták fel, több ezren adták meg neki a végtisztességet, köztük Albánia vezetői. Sali Berisha albán miniszterelnök a kondoleáló könyvbe azt írta, hogy "Nina Mula elment, de mi emlékezni fogunk rá, mint olyan nagyságra, aki örökségül az országra hagyta kiváló művészetét."

Bővebben...

Rekordméretű "rajzfilmfiguraszájat" csináltatott magának egy orosz lány

J. RabbitTöbb mint négyezer font (1,5 millió forint), illetve száz darab szilikon injekcióbefecskendezése árán csináltatott magának rekordméretű rajzfilmfigura-ajkakat egy orosz lány. A 22 esztendős Krisztyina Rejt gyermekkora óta zavarta az általa túlságosan vékonynak ítélt szája, ezért úgy döntött, hogy az 1988-as Roger nyúl a pácban (Who Framed Roger Rabbit) című amerikai vígjátékból ismert Jessica Rabbitéhoz hasonló duzzadó ajkakat csináltat magának. Ez a rajzfilmfigura testesíti meg számára ugyanis a tökéletes nő ideálját.   A műkörmösként dolgozó lány hamar rákapott a szépészeti beavatkozásra, és egyre nagyobb ajkakat szeretett volna magának. "Úgy gondolom fantasztikusan nézek ki, és ez boldoggá tesz. Néha idegenek rám kiabálnak az utcán, de nem foglalkozom velük. Úgy akarok kinézni, mint egy igazi rajzfilmfigura" - idézte az oroszországi Szentpéterváron élő lányt a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

Bővebben...

Liberális Oroszország? Már csak a neten látható az első meleg kampányvideó

Most Hit

Már csak az interneten láthatóak azok a kampányvideók, amelyeket a Lasky.ru civil szervezet készített és indított útjára január végén, hogy felhívja a figyelmet a homoszexuális férfiak körében az óvszerhasználat fontosságára. A kampányhoz három kis film, matricák és szórólapok is készültek. A reklámokat egyik orosz tévéadó sem adja le. Ez az első reklámkampány Oroszországban amely kizárólag a meleg férfiakat célozza meg.

Bővebben...

Moszkvában is bemutatták Gyenyisz Macujev Liszt-CD-jét

LisztNew York után a napokban Moszkvában is bemutatták Gyenyisz Macujev Liszt-CD-jét. A fiatal orosz zongoraművész október 22-én, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján három Liszt-versenyművet játszott Budapesten, a Művészetek Palotájában. A moszkvai lemezbemutatón Gyenyisz Macujev elmondta - írta a lenta.ru honlap -, hogy pályája kezdete óta kedvenc zeneszerzője Liszt Ferenc. Az történt ugyanis, hogy 1998-ban, amikor a Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt elindult, a döntőben a Rahmanyinov-mű helyett Liszt első zongoraversenyét játszotta és egyértelmű győzelmet aratott. "Hihetetlen jelenség volt, egészen más, mit amilyennek a legtöbb ember látja. A virtuóz felületes bélyegét ragasztották rá. A Haláltáncot különös, furcsa zenének tartják, én viszont az egyik legunikálisabb opusznak tartom, rendkívüli energiájú alkotásnak. Lisztnek több művét alábecsülik. Nem akarom bebizonyítani, hogy milyen mély zeneszerző. Egyszerűen csak ajánlom: hallgassák Lisztet!" - olvasható a világjáró zongorista honlapján. A CD-re a Macujev karrierjét elindító első zongoraverseny és a Haláltánc került. A Moszkvai Konzervatórium nagytermében rögzített felvételen a Mihail Pletnyov vezette Orosz Nemzeti Zenekar kíséri a zongoristát. Az Orpheus című szimfonikus költemény és a Hősi elégia szól még a lemezről. A CD hangmérnöke a kétszeres Grammy-díjas Philip Nidel volt.

Bővebben...

Diótörő óriásbábokkal a Művészetek Palotájában

MÜPACsajkovszkij nagysikerű balettje, a Diótörő zenéje és története elevenedik meg bábszínészekkel, maszkokkal, óriásbábokkal, 3D-s animált képekkel és fényeffektusokkal szerda, majd pénteken este, valamint december 28-án a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. "Amikor megkaptuk a felkérést Kocsis Zoltántól, a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól és Énekkartól, erős képi világot képzeltünk el, közben az előadásokra fordítható pénz a felére apadt. Mégis létrehoztunk egy izgalmas színházi előadást a koncertterem különleges terében" - mondta el az MTI-nek a produkció rendezője, Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója. Nem E.T.A. Hoffman eredeti meséjéhez kanyarodtak vissza, hanem a Csajkovszkij-partitúra szerint haladnak - jegyezte meg. "Nálunk megnő a színészek szerepe, nem mondhatom, hogy pantomimet játszanak és azt sem, hogy táncolnak, de zenére történik minden mozgás. Óriási szerepük van a báboknak, különösen a karakter (kínai, spanyol, stb.) jelenetekben. Nálunk a második rész - itt jegyzem meg, hogy a teljes balettzene elhangzik - egyértelműen Cukor anyó országában játszódik egy hatalmas uzsonna közben.

Bővebben...

Orosz film nyert a Les Arcs Európai Filmfesztiválon

MoziOrosz filmnek ítélte a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat, szlovák alkotásnak pedig a nagydíjat a nemzetközi zsűri péntek este a harmadik alkalommal megrendezett franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon. A Michele Placido olasz színész-rendező által vezetett zsűri üdvözölte az idei versenyprogram magas színvonalát, amelyben "kompromisszumok nélküli, csodálatos szerzői filmeket" láthatott a közönség. A zsűrielnök a díjátadón elmondta, hogy a mezőnyből két alkotás emelkedett ki, s végül az ő személyes döntésén múlt, hogy az elsőfilmes orosz rendezőnő, Angelina Nyikonova viheti haza a fődíjat Portré szürkületben című filmjéért. A dráma sötét képet fest a mai korrupt orosz társadalomról. A film főhősét, egy harminc év körüli pszichológusnőt megerőszakol egy rendőr. A nőt eleinte a bosszúállás gondolata vezérli, de végül úgy dönt, hogy felkínálja magát a rendőrnek. A 35 éves orosz rendezőnő New Yorkban végezte filmes tanulmányait, és Oroszországba való hazatérése után nagyon nehezen talált finanszírozót filmjéhez, amelynek egyes jeleneit pénz hiányában végül mobiltelefonnal volt kénytelen leforgatni. Alkotása azonban sorra elhódítja az európai filmfesztiválokat, novemberben Cottbusban nyerte el a fődíjat.

Bővebben...

Kirúgták az Obamának bemutató orosz tv-bemondónőt

LimanovaKirúgták Tatyjana Limanova orosz tv-bemondónőt, aki élő adásban középső ujjat mutatott, mikor Barack Obama amerikai elnök nevéhez ért - írta a The Telegraph brit napilap internetes oldalán. Az orosz REN TV november 14-i délutáni hírblokkjáról készült kínos képsorok az egész világot bejárták, kellemetlen helyzetbe hozva a magánadót, amelyhez 120 millió orosz nézőnek van hozzáférése. A Vlagyimir Putyin orosz kormányfőhöz közel álló REN TV vezetői csütörtökön elmondták, hogy búcsút mondanak Limanovának, akinek tette "elfogadhatatlan" és "a szakma szabályaival ellentétes" volt. Az orosz tv-csatorna ugyanakkor hozzátette, hogy a bemondónő a kézmozdulatot nem Obamának, hanem a stúdióban tartózkodó munkatársainak szánta, és annak semmi köze nem volt az általa éppen felolvasott hírhez.

Bővebben...

Labdarúgás Livescore