Kazany készen áll a júliusban sorra kerülő 27. nyári Universiade megrendezésére - jelentette ki Oleg Matyicin, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) alelnöke. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) meghívására Budapestre érkezett orosz sportdiplomata a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a seregszemle történetében először a nézők élő tévéközvetítés révén tájékozódhatnak az eseményekről, összesen 60 órában. "Több mint 12 ezer sportolót várunk 27 sportágban, eddig 121 ország jelezte hivatalosan a részvételét, és a világ minden tájáról 20 ezer önkéntes is jelen lesz" - fejtette ki Oleg Matyicin. Hozzátette: 45 új vagy felújított létesítmény áll majd a résztvevők rendelkezésére, a 45 ezer férőhelyes futballstadiont és az uszodát áprilisban adják át. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyarország - amelynek eddigi összmérlege az Universiadékon 118 arany, 93 ezüst és 102 bronzérem - 21 sportágban képviselteti magát Kazanyban július 6-17. között, a csapatsportok közül férfi és női vízilabdában, valamint a női kosárlabdában.
Sport
Universiade - Kazany készen áll a rendezésre
- 2013 március 11
- MTI
London 2012 - Orosz siker világcsúccsal női gyaloglásban
- 2012 augusztus 11
- MTI
Az orosz Jelena Lasmanova világcsúccsal nyerte a női 20 km-es gyaloglást szombaton a londoni olimpián. Az egyetlen magyar induló, Madarász Viktória a 41. helyen ért célba. A húszéves győztes honfitársa, Vera Szokolova tavaly februárban felállított rekordját adta át a múltnak. A második helyen a szintén orosz Olga Kanyiskina ért célba, harmadikként pedig a kínai Sencsie Csie-jang (Shenjie Qieyang) zárt.
Elindult a negyedik Selyemút-rali Moszkvából
- 2012 július 08
- MTI
Négy magyar egységgel rajtolt el szombaton a negyedik Selyemút-rali az orosz fővárosból. Összesen 88 autó és 25 kamion vágott neki a mintegy 4000 kilométeres távnak a moszkvai Vörös térről. Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László az előkelő hetedik helyről indult, a kamionosok között pedig a Kovács Miklós, Tóth György, Tóth Tamás trió a Scaniával szintén az elsők között startolhatott. Tavaly a magyar résztvevők közül egyedül ők teljesítették a távot. A Fazekas Károly, Horn Albert páros egy BMW-vel, Liszi László pedig a Mitsubishi Pajerójával indult.
Vízilabda olimpiai selejtező: Oroszország-Magyarország 18-13
- 2012 április 22
- MTI
A már biztos londoni olimpiai résztvevők vasárnapi kisdöntőjében a magyar női vízilabda-válogatott kikapott az oroszoktól a trieszti ötkarikás selejtező torna zárónapján, ahol így negyedikként végzett. Eredmény, a 3. helyért: Oroszország-Magyarország 18-13 (5-4, 5-4, 5-3, 3-2) a magyar góldobók: Antal, Keszthelyi 4-4, Tóth 2, Takács, Drávucz, Menczinger 1-1. A világbajnoki harmadik oroszokat a januári, eindhoveni Európa-bajnokság bronzmeccsén legyőzte Merész András alakulata, s ugyanígy tett a mostani viadal nyitómérkőzésén is, mely sikernek döntő szerepe lett abban, hogy a magyar csapat első helyen végzett csoportjában és - a legjobb négy közé jutván - megszerezte az ötkarikás szereplés jogát.
Női kézilabda KEK - A Volgográdot kapta az FTC az elődöntőben
- 2012 március 13
- MTI

Az orosz Dinamo Volgográdot kapta a címvédő Ferencváros a női kézilabda KEK elődöntőjében. A keddi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzést az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában rendezik március 31-én vagy április 1-jén, a visszavágónak pedig április 7-én vagy 8-án ad otthont Volgográd. "33,3 százalék esély volt arra, hogy újra egy orosz csapatot kapunk" - nyilatkozta Kökény Beatrix, az FTC Kézilabdasport Kft ügyvezetője. "Egy zavaró van ebben a sorsolásban, hogy itthon kezdjük a mérkőzést. Ötven-ötven százalékot adok a továbbjutásra. A mérkőzés helyszíne még kérdéses, de a héten átbeszéli a vezetőség és dönt arról, hogy a Népligetben vagy Dabason rendezzük-e meg az elődöntőt." Az FTC sorozatban harmadszor játszik orosz riválissal: a nyolcaddöntőben a Rosztov-Don, a negyeddöntőben pedig a Zvezda Zvenyigorod csapatát búcsúztatta Elek Gábor vezetőedző együttese.
Férfi kézilabda BL - Kikapott a Veszprém Csehovban
- 2012 február 16
- MTI
Négygólos, 30-26-os vereséget szenvedett csütörtökön az MKB Veszprém az orosz Csehovszki Medvegyi otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsóelőtti fordulójában. Mocsai Lajos vezetőedző csapata a zárókörben a már biztos csoportelső spanyol Atlético Madridot fogadja. Az esetleges pontszerzés nyolcaddöntőt érne, ugyanakkor egy újabb vereség esetén a Veszprémnek már nem a saját kezében lenne a sorsa.
Férfi kézilabda BL - Alaposan megvárakoztatták a Veszprémet Moszkvában
- 2012 február 16
- MTI
Hosszú órákon át várakoztatták szerdán a moszkvai repülőtéren az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatát, amely csütörtökön az orosz Csehovszki Medvegyi vendégeként játszik Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést. Mocsai Lajos vezetőedző tájékoztatása szerint a leszállást követően a hatóságok vízum hiányában nem engedték be az országba az együttes három játékosát, a horvát Renato Sulicot, Mirko Alilovicot, valamint a bosnyák, de horvát útlevéllel is rendelkező Mirsad Terzicet. A szakember hozzátette: mindhárom játékosa rendelkezett olyan papírokkal, amelyek ahhoz kellenek, hogy vízum nélkül léphessenek az országba. A csapat háromórás várakozás után - az érintettek nélkül - távozott a szállodába, Hajnal Csaba, a klub ügyvezető igazgatója pedig a moszkvai magyar és horvát nagykövetség, valamint az Európai Kézilabda Szövetség illetékeseinek közbenjárásával, további két és fél óra után "kiderítette", hogy mégsem szükséges vízum a játékosoknak.
Férfi kézilabda BL - Felkészülés az orosz iskola ellen
- 2012 február 13
- MTI
Az MKB Veszprém vezetőedzője, Mocsai Lajos szerint nehéz helyzetben vannak, de hétfőtől gőzerővel készülnek a Csehovszi Medvegyi elleni csütörtöki mérkőzésükre a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A B csoport második helyén álló együttes szakvezetője az után beszélt erről az MTI-nek, hogy a Veszprém szombaton 24-21-re kikapott a jól hajrázó lengyel Kielcétől, és most először fordult elő történelme folyamán, hogy sorozatban két hazai találkozóját veszítse el a legrangosabb európai kupasorozatban. "A Csehov kilencven százalékban megegyezik az orosz válogatottal, és van még plusz két-három jó játékosa. Nagy lövőerővel rendelkeznek, de az orosz iskola ellen is fel lehet készülni. Szerdai elutazásunkig négy edzésünk lesz" - mondta a vezetőedző. Hozzátette: a delegációt 250-en kísérték volna el, de a Malév leállása miatt alig lesz szurkolójuk a csehovi mérkőzésen. A csapat Bécsen keresztül utazik Oroszországba, a találkozó magyar idő szerint csütörtök 16 órakor kezdődik.
2,5 km hosszú sípályát nyitottak Fülöpfalván (fotók)
- 2012 február 09
- Bukovel-magyarul.net
Az elmúlt napokban, az Ökörmezői járásban rendezték meg azt a háromnapos síversenyt, melyben öt járás diákjai vettek részt. A versenyt egy sportünnep előzte meg, amikor is Fülöpfalván új, 2,5 km hosszú pályát nyitottak meg - írja a mizgir.com.ua. Az esemény már jóideje váratott magára. Talán az viszont, hogy arra vártak, hogy a természeti feltételek megfelelők legyenek egy síversenyhez és hogy a pálya minősége is az legyen legyen, talán nem bűn. Létrehozásának tervei már rég készen álltak, de konkrét tettek nem társultak hozzá. Végül azonban belekezdtek. Helyi rajongók, köztük sportolók, tanárok - V. Kovel, Evhen Borovkova, Ivan Kisz, Ruszlana Manja, Tarasz Bartkiv és sokan mások - türték fel ingujjukat, hogy elkészítsék az új pályát. A nagy kalandban egy helyi vállalkozó, Olekszandr Micevicsa berendezéseit adta segítségül.
Százévesen is pingpongozik egy novoszibirszki férfi
- 2012 január 28
- MTI
Százéves születésnapját asztalitenisz mérkőzéssel ünnepelte egy novoszibirszki férfi. Alekszandr Kaptarenko nemzetközi asztalitenisz bíró, ezért a tiszteletére megyei pingpong versenyt rendeztek a szibériai nagyvárosban, Novoszibirszkben. Az ünnepelt a nyitómeccset egy 75 éves sporttársa ellen játszotta. A rendezők azt is elmondták, hogy az idős férfi indulni szeretne a szenior asztaliteniszezők versenyén, amely a nyáron Stockholmban lesz. Kaptarenko arról is híres, hogy bíróként egyetlen nagy versenyt sem hagyott ki Oroszországban, de részt vett számos európai versenyen is.
Vízilabda Eb - A nőknél: Oroszország-Magyarország 12-9
- 2012 január 22
- MTI
Csoportmásodikként zárt a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokság félidejében, miután kikapott az orosz csapattól az A jelű négyes vasárnapi befejezőkörében. Oroszország-Magyarország 12-9 (3-1, 4-5, 4-1, 1-2) a magyar góldobók: Keszthelyi 4, Drávucz, Bujka, Tóth, Antal, Kisteleki H. 1-1 Az Eb előtt rendezett görögországi Thetisz Kupán 14-13-ra nyert Merész András fiatal együttese a kontinensbajnok ellen, ám a diadallal együtt sem lehetett azt várni, hogy Eindhovenben is magyar siker születik a címvédővel szemben, legfeljebb reménykedni lehetett az újabb bravúrban. A labdát mindenesetre az oroszok hozták el az első ráúszásnál, mi több: be is lőtték (1-0), az ellenakciónál kapott büntetőt ugyanakkor elhibázta Szücs Gabriella, aki a lécet verte telibe. Emberelőnyből tovább nőtt a rivális előnye, az újabb magyar ötméterest viszont már nem hibázta el Drávucz Rita (2-1). Védekezési hiba hozta meg a harmadik orosz találatot (3-1), miközben a magyar támadójáték is akadozott.
Férfi kézilabda Eb - Négy góllal kaptak ki az oroszok
- 2012 január 18
- MTI
Az olimpia és világbajnok, egyben címvédő francia válogatott 28-24-re legyőzte a magyarokkal döntetlent játszó orosz csapatot a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokság újvidéki csoportjában, a második forduló szerdai játéknapján. C csoport (Újvidék), 2. forduló: Franciaország-Oroszország 28-24 (16-11). Mivel a magyar és az orosz válogatott hétfőn döntetlent játszott egymással, továbbjutásuk a középdöntőbe attól függ, hogy mit játszanak a franciákkal és a spanyolokkal. Ebben a versenyben most az oroszok mínusz négyes gólkülönbséggel állnak. A meccset szinte végig az esélyesebb, és 5-0-s rohammal indító franciák irányították, a riválisnak csak fellángolásai voltak. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese este mutatja meg, mire megy a nyitókörben győztes spanyolokkal.
Férfi kézilabda Eb: Magyarország-Oroszország 31:31
- 2012 január 17
- MTI

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott az orosz csapattal a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjának első fordulójában, hétfőn. Jó kezdés és négygólos magyar vezetés után rendezték soraikat az oroszok, a szünet előtt egyenlítettek, majd a fordulás után fordítottak és sokáig vezettek is. A csata az utolsó másodpercekig nyílt volt, végül döntetlennel zárult. Mocsai Lajos együttese szerdán az olimpiai és világbajnok, címvédő franciákat legyőző spanyolokkal találkoznak.
Férfi kézilabda Eb: minden jegy elkelt a magyar-orosz mérkőzésre
- 2012 január 16
- MTI
Közel száz rendőr, illetve rohamrendőr lát majd el szolgálatot az újvidéki csarnokban, és annak környékén a férfi kézilabda Európa-bajnokság mérkőzései alatt. A rendőröket már kora délután óta látni, a speciális egységek ugyanakkor a 18:15 órakor kezdődő francia-spanyol meccs előtt másfél-két órával érkeztek. A magyar-orosz találkozóra – amely 20:15-kor veszi kezdetét – folyamatosan érkeznek a magyar szimpatizánsok. Aki megtalálták az arénát, gyorsan bemennek valamilyen vendéglátóipari egységbe, mert az utcán kimondottan hideg van. A csarnok egy órával a kezdés előtt nyitott ki. A csarnok jegypénztára már ki sem nyitott, azaz telt ház, 8000 néző előtt rendezik az esti mérkőzést. A szerdai, spanyolok, valamint a pénteki, franciák elleni találkozóra még pár száz belépő kapható. A magyar-orosz mérkőzést a Magyar Televízió élőben közvetíti.
Férfi kézilabda Eb - Oroszország ellen kezd a magyar válogatott
- 2012 január 16
- MTI

Tizenöt játékossal kezdi meg szereplését a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A küldöttségtől kapott tájékoztatás szerint Mocsai Lajos szövetségi kapitány vasárnap este kijelölte azt a keretet, amelynek tagjai hétfőn pályára léphetnek az Oroszország elleni nyitányon. A szabályok értelmében a csoportkör végéig még egy főt benevezhet a magyar csapat. A 18 fős keretből, amely Újvidékre utazott, a kapus Tatai Péter, a beálló Szöllősi Szabolcs és a balszélső Vadkerti Attila maradt ki. "Két alternatívánk kínálkozott az oroszok ellen pályára lépő keret kijelölésére. - mondta Mocsai. - Az egyik, hogy 16 fős keretet nevezünk be, ez esetben a csoportkör végéig már nem tudunk módosítani; a másik pedig, hogy 15 főt nevezünk, elsősorban az oroszok elleni mérkőzéshez igazítva a keretet, és a későbbiekben egy kapust vagy egy mezőnyjátékost benevezünk a csoportkör során. Végül 15 játékost neveztünk be, szem előtt tartva, hogy az oroszok nagy tömegű, magas beállókkal és átlövőkkel rendelkeznek. Nagy küzdelem várható ezeken a posztokon, így a belső védelem megerősítése rendkívül fontos. Laluska Balázs, Schuch Timuzsin és Ilyés Ferenc a belső posztokon védekezésben kulcsszerepet kap, a világversenyen újonc Ancsin Gábor léphet itt még be, Császár Gábor és Nagy Kornél pedig irányítóként szerepel.
Dakar 2012 - Novickij győzött az első szakaszon, Szalay 22.
- 2012 január 01
- MTI
Szalay Balázs a 22. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali vasárnapi első mért szakaszán, melyen az orosz Leonyid Novickij volt a leggyorsabb. A Mar del Plata környékén rendezett 57 km távú versenyen a motorosok közül a chilei Francisco Lopez érte el a legjobb időt. A másik magyar autós, Sebestyén Sándor a 132. időt autózta.
Futsal vb-selejtező: Oroszország-Magyarország 4-2
- 2011 december 19
- MTI
A második helyen zárta a Gyöngyösön rendezett futsal világbajnoki selejtezőtornát a magyar válogatott, amely a vasárnapi zárómérkőzésen kikapott az oroszoktól. A meccsnek már "csupán" az volt a tétje, hogy melyik együttes végez az első helyen, miután korábban már mindkét válogatott biztosította továbbjutását. A csoportból az első két helyezett lépett tovább az európai rájátszásba, ahol párokra osztják a mezőnyt, és március végén-április közepén oda-visszavágós alapon dől el a vb-részvétel joga. A 2012 novemberi thaiföldi világbajnokságon 24 csapat szerepel, Európa hét válogatottal képviselteti magát.
Orosz sikerek a Kanyó Éva-emlékversenyen
- 2011 december 04
- MTI
Minden kategóriában orosz tornászok állhattak a dobogó legmagasabb fokára a budapesti Tornacsarnokban rendezett Kanyó Éva-emlékversenyen, amelyet immár kilencedik alkalommal bonyolítottak le. A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint a szombati, nemzetközi viadalon hazai részről egyéniben a tokiói világbajnokságon lólengésben negyedik Hídvégi Vid nyújtotta a legjobb teljesítményt, ő összetettben a második lett. A verseny fővédnöke az 1964-es tokiói olimpián felemás korláton ezüstérmes Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége volt. Kanyó Éva idén lenne 50 esztendős. A 2000-ben, fiatalon elhunyt, többszörös magyar bajnok tornász a KSI-ben kezdte pályafutását, és legjobb eredménye az 1978-as strasbourgi vb-n csapatban elért negyedik helyezés volt.
Junior öttusa-vb: magyar arany, orosz ezüst
- 2011 november 20
- MTI
Kovács Sarolta győzött szombaton a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. Tóth Adrienn kilencedik, Földházi Zsófia pedig 16. lett. A magyar csapat bronzérmet szerzett. A címvédő Kovács, aki szeptember elején második volt a moszkvai felnőtt vb-n, majd a lengyelországi Drzonkówban megnyerte a junior Eb-t, a nemzetközi szövetség honlapja szerint vívásban ötödik volt 976 ponttal, úszásban a harmadik legjobb időt érte el, lovaglásban 1160 pontot szedett össze, így másodikként vághatott neki a lövészetekkel megszakított futásnak, melyben megelőzte az orosz Alisza Fahrutgyinovát. A nyári, londoni felnőtt Eb-n ezüstérmes, 2007-ben junior vb-győztes Tóth 1000 pontos vívással kezdett, a kilencedik idővel zárta a második számot, majd 1180 pontot lovagolt, ezzel harmadik volt a kombinált szám előtt, végül hat hellyel hátrébb fejezte be a versenyt.
Férfi vízilabda Eurokupa - A Kazannyal negyeddöntőzik a Szolnok
- 2011 november 11
- MTI
A Szolnoki Dózsa csapata az orosz Kazany együttesét kapta ellenfélül a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében. A sorozatot szervező európai szövetség (LEN) csütörtöki sorsolásán kiderült, hogy szerb-olasz, görög-olasz és horvát-spanyol párharcot rendeznek még a legjobb nyolc között. A szolnokiak a nyolcaddöntőből az orosz Sturm legyőzésével jutottak tovább. Ugyanebben a szakaszban a Groupama Honvéd összesítésben két góllal alulmaradt az olasz Savonával szemben, ezzel búcsúzott.
EuroKupa, negyeddöntő párosítás:
Súlyemelő-vb - Női 63 kg: orosz győzelem
- 2011 november 08
- MTI
Az orosz Szvetlana Carukajeva győzött a franciaországi súlyemelő-világbajnokságon a női 63 kg-ban, ahol a 31 indulót felvonultató mezőnyben Nagy Nikoletta kétmázsás összetett eredményével a teljes rangsorban a 17. lett. A keddi versenynap kora esti programjában, a 10 fős A csoport küzdelmében a 2009-es vb-második, idei Eb-ezüstérmes Carukajeva szakításban egy kilós "többlettel" 117 kg-ra javította a világcsúcsot. Bár lökésben be kellett érnie az ezüsttel, az összetettben így is az övé lett az elsőség. Ebben segített neki, hogy a fogásnemben világrekorder kazah Maiya Manezától belenyomás miatt elvették a befejező gyakorlatát, amelyet új csúcson, 147 kilón hajtott végre. Ha megadják, ő a lökés mellett az összetett világbajnoknője is, így viszont az orosz vetélytársé lett a végső diadal.
















